Mindannyian ragaszkodunk egy vagy több emberhez. Belül mindig érezzük, hogyha egy ember többet jelent nekünk, vagy ha éppen szorosabb érzelmi szálak fűznek hozzá (és itt nem csak a szerelmi szálakról van szó). Sokan hisszük azt, hogy nagyon ragaszkodnak hozzánk, vagy épp fordítva, mi ragaszkodunk nagyon egy bizonyos személyhez. Az a baj, hogy ez nagyon sok esetben nem így van. Nem tudjuk felmérni és bemérni a különbséget, a ragaszkodás és a „jó, hogy vagy nekem” esete között. Pedig a különbség igencsak nagy.
Manapság eléggé értékét veszítette az a szó, hogy szeretlek. Most már csak úgy dobáljuk ezt az embereknek, gondolkodás nélkül. Viszont ha csak egy kicsit is végig gondolnánk, hogy mit is jelent, vagy hogy személyesen nekünk mennyit ér, és mekkora súlya van, garantálom, hogy a felére csökkenne ennek a szónak a használata. De mi csak mondjuk, hogy szeretlek így, szeretlek úgy, ilyen fontos vagy nekem stb.. Ne próbáld tagadni, Te is ugyanezt csinálod. Amikor sokkal de sokkal több jelentéssel bír az a szó, hogy szeretlek, annál, hogy az összes velünk szembe jövő embernek odamondjuk. Lehet mentegetőzni, hogy Te nem mondod mindenkinek ezt, lehet jönni az idézetekkel, hogy „nem sok mindenkinek mondom azt, hogy szeretlek, de akinek mondom, komolyan mondom”, jöhet az összes kifogás, hiába minden. Nézz kicsit magadba és nézz kicsit körül a világban. Még így is jönnek a mentegetőzések? Na látod…
Az, hogyha ragaszkodunk valakihez, megint egy teljesen más téma. Ragaszkodni valakihez nem jelent egyet azzal, hogy szeretsz valakit. Attól, hogy szereted, nem feltétlen ragaszkodsz is hozzá. Viszont ha ragaszkodsz hozzá, az bizony szeretet nélkül nem megy. És itt jön az, hogy tényleg nem tudunk különbséget tenni aközött, hogy valakihez ragaszkodunk, és a „jó, hogy vagy nekem” szindróma között. Mindannyian szeretünk szeretve lenni, ez nem vita. Mindannyiunknak jól esik, ha valaki megölel minket, ha érezzük, hogy fontosak vagyunk másoknak, és ha érezzük, hogy számítanak ránk. Ezek nem is annyira személyhez kötött érzelmek, vagyis valamikor teljesen mindegy, hogy ki az, aki épp megölelt, Neked csak annyi számít, hogy megtörtént. És pontosan ez a különbség a kettő dolog között. Míg a „jó, hogy vagy nekem” esetnél az a fontosabb, hogy megöleljenek, hogy érezd, hogy szeretnek, hogy ott legyen mindig veled, addig a ragaszkodásnál ez mind-mind kicsiny részét képezi annak, ami valójában történik.
És nem, hangsúlyozom, NEM csak a tündérmesés szerelmekben történik ilyen. Sőt, a mai világban nagyon sokan úgy élnek párkapcsolatban, hogy a ragaszkodásnak jele sincs. Szeretlek, mert kedves vagy velem, szeretlek, mert jól nézel ki, szeretlek, mert szeretek veled lenni, de nem szeretlek annyira, hogy ragaszkodjak is hozzád. Mert nincs meg az az érzelem, amit nem tudnék elmondani, hogy mi az. És persze nincs meg a bátorságom se ahhoz, hogy ezt elmondjam Neked, mivel ha egyszer szerelmesek vagyunk vagy mi, akkor ragaszkodunk is egymáshoz, nem? Nem, mint mondtam, attól, hogy szeretsz valakit, nem feltétlen ragaszkodsz is hozzá. Hidd el, nem ciki, ha ezt Te is belátod.
Barátok között is van ragaszkodás, nem is kicsi. Viszont nagyon nehéz találni olyan embert és olyan barátot, akivel kölcsönös ez a ragaszkodás. Lehet, hogy sok legjobb baráton kell túl tenned magad, ahhoz, hogy megtaláld a „Nagy Ő”-t. Igen, mert én hiszem, hogy a barátok között is ugyanúgy létezik a Nagy Ő, mint a szerelmekben. Az sem kizárt, hogy olyan ember lesz az, akihez ragaszkodni fogsz életed végéig, akiről most még talán nem is gondolnád. De az élet tele van meglepetésekkel, így Neked csak annyi a dolgod, hogy nyitott szemmel jársz, és megkeresed a saját Nagy Ő-det. És ne feledd, ha olyat érzel, amit ha nagyon akarnál, se tudnál elmondani, akkor elkezdődött valami, amit ragaszkodásnak hívnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése