Ugrásra készen

Ugorj! Mindegy hol vagy, mit csinálsz, csak ugorj! Ugorj egyet, akár egy szakadék szélén vagy, akár egy felhőn repülsz épp, akár, csak ha sétálsz, vagy tv-t nézel, vagy álmodozol, állj meg és ugorj egyet! Engedd, hogy a levegő felkapjon, és magával repítsen. Engedd, hogy a lelked felszabaduljon és kirepüljön. Engedd, hogy a világ egy kicsit magával ragadjon. Ne foglalkozz semmivel, csak repülj. Élvezd, hogy szabad vagy, hogy nincsenek határok, nincsenek megkötések, nincs semmi. Csak Te vagy és a szabad tér, amiben repülhetsz, szárnyalhatsz, versenyt futhatsz magaddal. De ehhez az kell, hogy merj elugrani, merj elszakadni egy kicsit a valóságtól. Rugaszkodj ki a mindennapokból, a megszokásokból, a kötelességekből, a reggeli korán kelésből. Szakíts el minden olyan szálat, kötelet, drótot, ami a valós élethez köt téged, és próbálj egy kicsit szabad lenni, egy kicsit nem törődni semmivel.

De vigyázz hova ugrasz! Ha nem nézed meg jó előre, hogy mi az a hely, ahova tartasz, kiköthetsz nagyon rossz helyen is, ahonnan csak hosszas harcok után tudod magad kiszabadítani. Nézz körül, figyeld meg alaposan, hogy az, ahova elugrasz, nincs-e túl messze. Ne akarj egyből 100 métereket ugrani, úgysem fog menni. Mindenhez kis gyakorlás kell, ehhez meg főleg. Ne ugrálj felelőtlenül, mert még elesel, és akkor nézhetsz, hogy most mi van. Kezd kis ugrásokkal, majd egyre nagyobbakkal folytasd. Lehet már harmadik alkalommal sikerül megugranod a 100 méteres szintet, de az is előfordulhat, hogy ez csak huszadik alkalommal jön össze. De ne bánkódj! Mindenkinek más és más az a magasság vagy hossz, amit meg tud ugrani. A lényeg, hogy merj ugorni, mindegy, hogy először mekkorát, csak tedd meg, csak hidd el, hogy te is képes vagy arra, hogy kiugorj az életedből.

Szigorúan csak egyedül ugrálj! Ne akarj mást belekeverni, ne akarj mással ugrani. Csakis egyedül, mert még elvonhatják a figyelmed a saját ugrásodról, és akkor puff neki, megint ott vagy, hogy elestél, és fel se tudsz kelni. Kell ez neked? Ne akarj mindenáron megsebesülni, főleg ne úgy, hogy lehet, nem is akartál volna nagyot ugrani, csak valaki közbe szólt. Ne tedd! Ha nem akarod egyedül megtenni, akkor inkább felejtsd is el az egészet! Mert sokkal nagyobb bajod lehet abból, ha együtt akarod valakivel csinálni, mintha csak egyedül próbálkozol, és épp rossz helyre ugrasz. Akkor ne ugrálj, akkor inkább várd ki azt a pillanatot, amikor úgy érzed már egyedül is megmered tenni, és nem kell az, hogy valaki ott álljon melletted. Ne engedd, hogy valaki is beleszóljon abba, hogy te hogyan szakadsz el a valós élettől, és hogy mit csinálsz a repülésed közben. Ez maradjon a te titkod, ezt őrizd csak te, addig, amíg lehet! Hidd el, nincs is annál jobb érzés, amikor senki nem tudja, hogy mi van a fejedben, te meg közben már rég a repüléseddel vagy elfoglalva, és csak nevetsz a többieken.

Ne félj megtenni az első lépést az ugrásod felé! Töröld ki magadból a félelmet, ne is akard tudni, hogy egyáltalán mit jelent maga a szó, hagyjon téged hidegen maga a tény is, hogy létezik ez az érzés. Nem, amikor ugrani akarsz, akkor nem létezik, nincs olyan, soha nem is volt olyan, hogy félelem. Sokkal inkább van merészség, bátorság, összeszedettség, koncentráció. Még egy icipici félelem sincs, mert akkor ismét a jól ismert esés fog következni, amiből már tudjuk, hogy csak nagy harcok árán tudunk kikászálódni.

Szedd össze minden bátorságod, koncentrálj, nézd meg, hogy hova ugrasz, és aztán cselekedj. Tudom, hogy ijesztőnek hangzik, az is. De amíg nem próbálod meg, nem éled csak egyszer át, hogy milyen érzés, addig ijesztő is marad. Hisz mégis csak egy ugrásról van szó, nem holmi kis szökkenésekről. De csak rajtad áll az egész, hogy meddig tartod ijesztőnek, és meddig halogatod a kipróbálását. Viszont vigyázz! A túlzásba vitt ugrálások bizony függőséget okozhatnak, ugyanúgy, mint más szenvedélyek. Viszont az ugrásfüggőség rosszabb mindennél, rosszabb a drognál, rosszabb a cigarettánál, és ami a legfontosabb, hogy erről a legnehezebb leszokni. Úgyhogy csak mértékkel ugrálj, és tudd mindig, hogy mennyi az az időintervallum, amíg távol lehetsz, és amíg elszakadhatsz a valós életedtől! 

Mondd a szemébe!

Mert el nem tudod képzelni, milyen az, amikor ki kell mondanod a másiknak, hogy mit érzel. Amikor el kell neki mondani, hogy mi az, ami benned van, ami benned motoszkál. Gondolhatod, hogy hu, ez tényleg nehéz lehet, de amikor ott vagy, hogy Neked kell ezt megtenned, na akkor jössz majd rá igazából, hogy mennyire nehéz is.

Bátorság. Semmi több. Egyszerűen csak bátorság kell, ahhoz, hogy meg tedd azt a lépést, amire szükséged van. Ha nem vagy bátor, ha meghátrálsz, ha visszalépsz, semmit nem fogsz elérni. Nem csak a párkapcsolatokban, de az életben sem. Szedd össze minden erőd, koncentrálj, és beszélj. Beszélj, mondj, írj ki magadból mindent, amit érzel. Ha jó, ha rossz, csak mondd, csak írd, csak közöld vele végre, hogy mi az, amit Te tényleg érzel iránta. Ha nem teszed meg, bánhatod utána az egészet. Telesírhatod a párnádat este, elmondhatod magad mindennek, de akkor is benned lesz az, hogy Te vagy a hibás. Mert ott volt a lehetőség a kezedben, de Te elszalasztottad. Igen, lehet, hogy miután kimondasz magadból mindent, nem a legjobb reakciót kapod. De megpróbáltad, de bátor voltál, de elmondtad, és ez a lényeg. Mert akkor nem az lesz legelőször a legfontosabb, hogy Ő mit válaszolt, vagy hogyan reagált, hanem az lesz a legfontosabb, hogy Te megmerted ezt lépni, és ezt az érzést senki nem veheti el tőled!

Nehéz, tudom, hogy nehéz. Sok minden nehéz az életben, de ez különösképpen az. Amíg nem vagy benne, tényleg nem tudod átérezni, tényleg nem tudsz róla semmit mondani. Mert nem érzed azt a gyomorgörcsöt, ami ilyenkor benned van. Mert nem érzed azt, hogy a szíved a torkodban van, és beszélni nem tudsz már. Mert nem érzed azt a félelmet, ami minden más érzelmedet elnyomja. Igen, mert ilyen az, amikor tudod, hogy el kell mondanod a másiknak, hogy mit érzel, de valami mégis visszatart. Ilyen az, amikor egyáltalán nem tudod, hogy mit kellene tenned. Végig gondolsz minden, eljátszol minden „mi lenne ha?” kérdéssel, végig pörgeted magadban, hogy mi lesz akkor ha… De nem jutsz semmire, csak ülsz és nézel ki a fejedből. Teljes káosz a fejben, a szívben, a lélekben. Hatalmas gubancok, amiket addig nem fogsz tudni kibogozni, amíg meg teszed azt, amit meg kell tenned: elmondani neki mindent, ami benned azt a gubancot képzi.

Merj szembenézni a dolgokkal, bármiről legyen szó. Merj erős lenni, merd megmutatni, hogy ki is vagy te valójában. Mutasd meg, hogy igen, benned is megvan az a „dög”, aki nem fél semmitől, aki meg mer tenni mindent, aki szembe mer nézni a dolgokkal. Tudom, és Te is tudod, hogy valahol mélyen benned létezik a Te „dögöd” is, csak még nem sikerült a felszínre hoznod. Akkor hát mire vársz? Ő se fog rád örökké várni, úgy ahogy senki más se. Akkor hát szedd már össze magad, kapard fel magad a padlóról, ha épp ott vagy, tedd helyre az életed, rakd össze az apróra széttört szívedet, és keresd meg magadban azt a DÖGöt! Meglátod, amint sikerült olyan mélyre lemenned, ahol találkozhatsz vele, egyből meg fog fordulni körülötted a világ. Viszont ez még nem elég. Nem elég, hogy csak találkozol vele, feljebb is kell hoznod! Pontosan azért, hogy amikor legközelebb szükséged van rá, ne kelljen már napokat várnod arra, míg létrával lemászol érte. Hanem igenis legyen már olyan helyen, ahonnan már csak egy ajtó választ el tőle. Na és akkor fog majd tényleg megfordulni körülötted az egész világ.

Egy a lényeg: bátorság! Hisz lehet, hogy százszor a padlóra kerülsz, kicsúszik a kezed közül minden, összetörik a szíved, de százegyedére sikerülhet! És ne feledd: menj addig lefelé, amíg megtalálod azt a dögöt! Majd pedig hozd fel olyan magasra, amennyire csak elképzelhető!