Magadban tartod, vagy kimutatod?

Ki mered mutatni az érzéseidet, vagy inkább elvonulsz a sarokba és sírsz egymagadban? Ismerős ugye? Biztos volt már veled is olyan, hogy legszívesebben sírtál volna, de ezt a helyzet nem engedte meg, így inkább mosolyogtál, mint valami idióta, akinek nincsen semmi gondja. Ne félj kimutatni az érzéseidet, ne érdekeljen az, hogy abban a pillanatban mit gondolnak az embernek. Ha Te legszívesebben sírnál, akkor sírj, ha legszívesebben nevetnél, nevess. Ne foglalkozz azzal, hogy más hogyan reagálja le, ezek a Te érzéseid, és senki kedvéért nem szabad elfojtanod magadban! Egyet tanulj meg, nem attól leszel erős, ha nem mutatod ki az érzéseidet, hanem attól, ha igenis van bátorságod ahhoz, hogy kifejezd azt, amit érzel!

Minél tovább tartasz magadban mindent, és minél tovább gyűjtögeted magadban az érzéseket, annál zárkózottabb és magadba forduló ember leszel. Sok mindent megoldhatsz Te magad is, és sok mindent meg tudsz „beszélni” magaddal. Viszont igenis vannak olyan helyzetek, amikor kell egy barát, testvér, anya, apa, valaki, akinek minden gond nélkül elmondhatsz mindent, és akiben minden körülmények között megbízol. Ne legyen benned az, hogy ez őt biztos nem érdekli, és már a falra mászik attól, ha valami bajomat elmondom neki. Nem, ha igazán szeret, és igazi barátod, soha nem fog ilyet gondolni, vagy mondani. DE, ettől függetlenül, Neked is tudnod kell, hogy hol a határ. Nem várhatod el senkitől, hogy megoldja az összes problémát, és a legfontosabb, hogy nem haragudhatsz csak azért meg rá, mert épp csak meghallgatott, de nem mondott rá semmit. Vedd észre, hogy kik azok, akiknek tényleg elmondhatsz bármit, és kik azok, akik csak érdekből vannak veled.

Merj mosolyogni a buszon, nevetni az utcán, vagy sírni a munkahelyeden. Merd megmutatni azt, hogy igen, Te nem félsz, és Te ki mered mutatni azt, hogy mi van benned. Tudom, hogy most azt gondolod, hogyha el kezdesz mosolyogni a buszon, akkor mindenki hülyének fog nézni. Egy: kit érdekel?, kettő: ez Te vagy, ez a Te érzésed, és ezt nem veheti el tőled senki, akármit gondol, mond, mutat. Igenis legyél merész, és ha azt látod a buszról, hogy egy irtó aranyos idős pár éppen megölelik egymást, és a szemükben látszik az 50 éve tartó szerelem, akkor mosolyogj egyet. Mosolyogj, mert látod, hogy milyen boldogok, mosolyogj, mert ettől neked is csak jobb lesz, és mosolyogj, mert lehet, hogy más épp a te mosolyodtól fog boldog lenni. A sírással sincs másképp. Nem azt mondom, hogy állj meg az utca közepén és kezdj el bömbölni. Viszont azt mondom, hogyha kapsz egy olyan hívást, vagy épp valaki olyat mondott Neked, amitől sírhatnékod van, akkor állj a sarkadra és sírj! Ne nyomd el magadban, és ne gyűjtögesd magadban ezeket a pillanatokat. Hidd el sokkal rosszabb az, amikor hazamész, elmész aludni, és tocsogósra sírod a párnád. Ezzel tönkreteszed saját magad, és a saját lelked is. Nem hiszem, hogy Te bármivel is rosszat akarnál magadnak, akkor meg mi értelme van ezt csinálni?

Érzések mindenkiben vannak, nem létezik olyan, hogy valakinek nincsenek érzései. Mindig is érzünk valamit, akkor is, ha épp csak tv-t nézünk, vagy eszünk, vagy beszélgetünk, mindig. Akkor meg miért nem merjük ezt megmutatni a világnak? Miért fojtunk el minden érzelmet magunkban? Butaság ezt csinálni, még pedig azért, mert ezzel nem a világnak ártasz, hanem magadnak. Megölöd a lelked, a szíved, a tested, az elméd. Úgyhogy én azt mondom, hogy legyél bátor, és merj nevetni, sírni, kiabálni, mosolyogni, örülni, szomorúnak lenni, ordibálni, és minden olyan érzést merj kimutatni, ami benned van!

Egyszer minden véget ér

Soha nem lesz olyan ember az életünkben, akit a lehető legjobban ki lehetne ismerni. Magadat se tudod kiismerni teljes mértékben, akkor miből gondolod, hogy mást igen? Mindig lesznek olyan emberek az életedben, akikről azt hiszed, hogy mindent tudsz. Aztán történik valami, és vége a barátságnak, a szerelemnek, mindennek. Kereshetsz magyarázatot, indokokat, kifogásokat, az egyetlen ok, ami miatt ez megtörténhetett, az csak csupán az, hogy akármennyire hitted, hogy ismered az illetőt, rá kellett jönnöd, hogy szinte nem is tudsz róla semmit.

Emberek jönnek és mennek az életünkben. Egyik nap megismerünk egy újat, másik nap elveszítünk egy régit. Ez mindig így van, és így is lesz. Bele kell törődni abba, hogy olyan, hogy örökké tartó kapcsolat nem létezik. Egyszer mindennek vége, ha tetszik, ha nem. Viszont ez a vég, lehet jó is, ha meg tanulod értékelni az előtte lévő időt. Igen, nagyon sok olyan ember van, akire azt mondjuk, hogy bárcsak ne ismertem volna meg őt. Biztos vagyok abban, hogy mindenki életében minimum egy ilyen személy megfordult már. De ez is hozzátartozik az élethez, mert ebből is tanulunk, és ez által is közelebb kerülünk saját magunkhoz. Nincs olyan, hogy rossz ember, olyan van, hogy nem passzoltok össze. Valami okból kifolyólag egy olyan rezgés van köztetek, amit nem tudtok elviselni, ezért inkább eltávolodtok egymástól. A baj csak az, hogy nagyon sok esetben ez nem látszik az elején. Sőt, vannak olyanok, hogy évek telnek el, és csak utána jöttök rá, hogy egyikkőtöknek sem jó ez, hogy ismeritek egymást. Lehet, hogy addig benne bíztál meg a legjobban, neki mondtad el az összes titkodat, de rájössz, hogy valami mégsem stimmel. Mert ott van az a kis negatív rezgés, ami tönkre tesz mindent. Igen ám, de attól, mert épp véget ért egy barátság, egy szerelem, egy ismeretség, attól még nagyon sokat tanulhatunk belőle. Például azt, hogy nem kell egyből úgy gondolni a vége előtti időkre, hogy azok elpocsékolt percek, órák, hetek, évek voltak. Nem, Te akkor nagyon is jól érezted magad, jó volt az, hogy ott volt melletted. Ezt ne akard magadban megmásítani, mivel Te is nagyon jól tudod, hogy az az idő, amikor együtt voltatok, mind a kettőtöknek jó volt. Próbáld meg így nézni a dolgokat, és hidd el nekem, sokkal egyszerűbben tudod majd feldolgozni magadban is azt, hogy vége lett.

Rengeteg olyan ember lép be csak azért az életünkbe, hogy valamit megtanítsanak nekünk. Ez lehet akár jó, de sok esetben rossz dolog is. A lényeg, hogy minél közelebb kerülj saját magad megismerésében. Talán nem is veszed észre, de minden új embernél, akit megismersz, egy icipicivel Te magad is jobban megismered, és kiismered a saját lelked, mivel minden ember más és más érzelmet vált ki belőled. Lehet lesz olyan, aki mellett megtapasztalod, hogy milyen is az, amikor önfeledten tudsz nevetni. Előfordul majd olyan is, aki akkora fájdalmat okoz Neked, hogy legszívesebben belehalnál, de Te erős maradsz és továbblépsz, aztán, amikor egy újabb ilyen ember lépne be kicsiny világodba, máris tudni fogod, hogy mit kell tenned. Mindenből lehet tanulni, a lényeg, hogy ne add fel, és ne mondd azt, hogy Neked ebből eleged van, és Te ezt nem csinálod tovább. Tudom, hogy milyen az, amikor megaláznak, amikor hatalmas fájdalmat okoznak Neked, amikor belelépnek a lelkedbe, vagy akár összetörik a szíved. De ezek is mind-mind csak arra vannak, hogy sokkal de sokkal jobban kiismerd magad, a világot, és az összes olyan embert, aki körülötted van.

Próbálj meg örülni minden új és régi személynek, aki az életedben van, volt és lesz. Mindegy, hogy mi történt akkor, amikor együtt voltatok, a lényeg az, hogy Te tanultál belőle. Hisz annak, ha egy új embert ismerünk meg mindig is oka lesz, ezt ne feledd.

Ragaszkodás vs "Jó, hogy vagy nekem"

Mindannyian ragaszkodunk egy vagy több emberhez. Belül mindig érezzük, hogyha egy ember többet jelent nekünk, vagy ha éppen szorosabb érzelmi szálak fűznek hozzá (és itt nem csak a szerelmi szálakról van szó). Sokan hisszük azt, hogy nagyon ragaszkodnak hozzánk, vagy épp fordítva, mi ragaszkodunk nagyon egy bizonyos személyhez. Az a baj, hogy ez nagyon sok esetben nem így van. Nem tudjuk felmérni és bemérni a különbséget, a ragaszkodás és a „jó, hogy vagy nekem” esete között. Pedig a különbség igencsak nagy.

Manapság eléggé értékét veszítette az a szó, hogy szeretlek. Most már csak úgy dobáljuk ezt az embereknek, gondolkodás nélkül. Viszont ha csak egy kicsit is végig gondolnánk, hogy mit is jelent, vagy hogy személyesen nekünk mennyit ér, és mekkora súlya van, garantálom, hogy a felére csökkenne ennek a szónak a használata. De mi csak mondjuk, hogy szeretlek így, szeretlek úgy, ilyen fontos vagy nekem stb.. Ne próbáld tagadni, Te is ugyanezt csinálod. Amikor sokkal de sokkal több jelentéssel bír az a szó, hogy szeretlek, annál, hogy az összes velünk szembe jövő embernek odamondjuk. Lehet mentegetőzni, hogy Te nem mondod mindenkinek ezt, lehet jönni az idézetekkel, hogy „nem sok mindenkinek mondom azt, hogy szeretlek, de akinek mondom, komolyan mondom”, jöhet az összes kifogás, hiába minden. Nézz kicsit magadba és nézz kicsit körül a világban. Még így is jönnek a mentegetőzések? Na látod…

Az, hogyha ragaszkodunk valakihez, megint egy teljesen más téma. Ragaszkodni valakihez nem jelent egyet azzal, hogy szeretsz valakit. Attól, hogy szereted, nem feltétlen ragaszkodsz is hozzá. Viszont ha ragaszkodsz hozzá, az bizony szeretet nélkül nem megy. És itt jön az, hogy tényleg nem tudunk különbséget tenni aközött, hogy valakihez ragaszkodunk, és a „jó, hogy vagy nekem” szindróma között. Mindannyian szeretünk szeretve lenni, ez nem vita. Mindannyiunknak jól esik, ha valaki megölel minket, ha érezzük, hogy fontosak vagyunk másoknak, és ha érezzük, hogy számítanak ránk. Ezek nem is annyira személyhez kötött érzelmek, vagyis valamikor teljesen mindegy, hogy ki az, aki épp megölelt, Neked csak annyi számít, hogy megtörtént. És pontosan ez a különbség a kettő dolog között. Míg a „jó, hogy vagy nekem” esetnél az a fontosabb, hogy megöleljenek, hogy érezd, hogy szeretnek, hogy ott legyen mindig veled, addig a ragaszkodásnál ez mind-mind kicsiny részét képezi annak, ami valójában történik. 

A ragaszkodás igenis személyhez kötött. Olyan személyhez, akihez valamilyen okból kifolyólag sokkal erősebb szálak kötnek, mint a többi „átlagos” emberhez. Aki olyan érzést kelt benned, amit nem tudnál elmondani és megmagyarázni, egyszerűen csak érzed. Aki nem kell, hogy a nap 24 órájában veled legyen, aki nem kell, hogy folyamat ölelgessen, mert te tudod, és érzed, hogy ezek nélkül is ragaszkodtok egymáshoz. Nem mondjátok egymásnak félpercenként, hogy szeretlek, mert ezt tudjátok, látjátok, érzitek és sugározzátok egymás felé. Egy személy, aki már-már olyan, mintha a részeddé vált volna.

És nem, hangsúlyozom, NEM csak a tündérmesés szerelmekben történik ilyen. Sőt, a mai világban nagyon sokan úgy élnek párkapcsolatban, hogy a ragaszkodásnak jele sincs. Szeretlek, mert kedves vagy velem, szeretlek, mert jól nézel ki, szeretlek, mert szeretek veled lenni, de nem szeretlek annyira, hogy ragaszkodjak is hozzád. Mert nincs meg az az érzelem, amit nem tudnék elmondani, hogy mi az. És persze nincs meg a bátorságom se ahhoz, hogy ezt elmondjam Neked, mivel ha egyszer szerelmesek vagyunk vagy mi, akkor ragaszkodunk is egymáshoz, nem? Nem, mint mondtam, attól, hogy szeretsz valakit, nem feltétlen ragaszkodsz is hozzá. Hidd el, nem ciki, ha ezt Te is belátod.

Barátok között is van ragaszkodás, nem is kicsi. Viszont nagyon nehéz találni olyan embert és olyan barátot, akivel kölcsönös ez a ragaszkodás. Lehet, hogy sok legjobb baráton kell túl tenned magad, ahhoz, hogy megtaláld a „Nagy Ő”-t. Igen, mert én hiszem, hogy a barátok között is ugyanúgy létezik a Nagy Ő, mint a szerelmekben. Az sem kizárt, hogy olyan ember lesz az, akihez ragaszkodni fogsz életed végéig, akiről most még talán nem is gondolnád. De az élet tele van meglepetésekkel, így Neked csak annyi a dolgod, hogy nyitott szemmel jársz, és megkeresed a saját Nagy Ő-det. És ne feledd, ha olyat érzel, amit ha nagyon akarnál, se tudnál elmondani, akkor elkezdődött valami, amit ragaszkodásnak hívnak.

Tanulj meg NEMet mondani!

Volt már úgy, hogy kérdeztek tőled valamit, vagy kértek és a szíved legmélyén nemmel válaszoltál volna, viszont a szádon az a szó jött ki, hogy igen? Persze, hogy volt már ilyen, mindenkivel volt már ilyen. Mert gyávák vagyunk, mert félünk, és mert nem akarunk szembenézni a következményekkel. Inkább megteszünk mindent, elvállalunk mindent, beszélünk mindenkivel, csak véletlenül se kelljen senkinek azt mondanunk, hogy nem.

Na ezt verd ki a fejedből, és tanulj meg erős lenni! Tanuld meg azt mondani, hogy NEM! Bárkiről legyen szó, barát, családtag, ismeretlen, bárkinek tudd azt mondani, hogy nem, ha arról van szó. Nem kell mindent megtenni, nem kell mindent elfogadni. Ha a szíved és a lelked azt mondja, hogy nem, akkor próbáld meg a kicsiny szádon is ezt a szót kipréselni, akármilyen nehéz. Nem kell Neked mindig, mindenki gondját-baját meghallgatni, nem kell Neked mindig, mindenkinek első szóra ugranod. Ha igazán szeretnek, akkor meg fogják érteni, hogyha egyszer te is azt mondod, hogy bocs de nem. Tudom, hogy ez is nehéz, tudom, hogy ezt is könnyen mondom. Azt is tudom, hogy sok helyzetben nagyon nehéz ezt megtenni, de hidd el nekem, egy idő után sokkal de sokkal könnyebben tudsz bármire nemet mondani, ha igazán akarod.

Ne csodálkozz, ha egy idő után mindenki Neked panaszkodik, mindenki Tőled vár megoldást, mindenki veled akar mindent megoldani, és persze ezek után mindenki téged szúr le, ha valamit nem úgy csináltál, ahogy kellett volna. És ez mind miért van? Mert félsz, mert nem mersz szembeszállni senkivel, magaddal sem, és mert nincs bátorságod senkinek sem azt mondani, hogy nem. Ezek után tényleg ne csodálkozz, ha mindenki ki fog használni Téged. És nem, nem ők lesznek a hibásak ez miatt. Erről csakis egyedül te tehetsz, mert te vagy az, aki gyáva, és aki nem mer kiállni saját magáért. Harcolj magadért, állj ki a saját igazad mellett, és légy minden esetben erős. Persze lehetnek olyanok, amikor tényleg rohadtul nincs semmi kedved akármit is megcsinálni, de ennek ellenére mégis megteszed, mert épp olyanról van szó. Én se azt mondom, hogy mindenre az ég adta világon mondj nemet. Csak tanuld meg használni ezt a szót, és ha a helyzet igenis úgy hozza, akkor tudd használni is.

Mi értelme van saját magadnak rosszat tenni azzal, hogy mindenkinek ugrasz első füttyentésre? Saját magadat csapod be, a saját lelkedet teszed tönkre ezzel. Mert persze elvállalsz mindent, mert hát milyen jó segíteni másokon, aztán amikor este lefekszel aludni, legszívesebben sírnál, hogy miért voltál ilyen hülye, amikor csak egyszerűen azt kellett volna mondanod, hogy nem. De te ehelyett elfogadtál mindent, megtettél mindent, segítettél mindenkinek, miközben a lelked életereje a békasegge alá csökkent. Tényleg van értelme ezt csinálni? Tényleg van értelme saját magadat tönkre tenni csak azért, mert egy 3 betűs szót nem tudsz kimondani? Nem lenne egyszerűbb, ha egyszer igenis a sarkadra állnál és azt mondanád, hogy NEM?! Dehogynem lenne egyszerűbb, ezt te is tudod.

Úgyhogy ezentúl állj oda a tükör elé, és mondogasd azt, hogy NEM! Meg fogod látni, amint elkezded elhihetni magaddal, hogy képes vagy te is kiejteni, annál könnyebben fogod ezt mások szemébe is megmondani. Hisz miért kéne saját magunkat tönkre tenni egy egyszerű szó miatt?

Mert más boldogsága, a Te boldogságod is lehet

Csak higgy abban, hogy más boldogsága akár a Te boldogságod is lehet. Ne legyél irigy, tanulj meg örülni más boldogságának is. Hidd el, hogy sokkal jobban fogod magad érezni, és egy idő után tényleg boldoggá tud az is tenni, hogy ha csak azt látod, hogy valaki mosolyog, vagy ha csak elmesél valaki neked egy olyan napot, amikor a legboldogabb volt.

Ne irigyeld másoktól a boldogságot és az örömöt. Igenis tudd te is megélni azt, amikor valakinek van egy boldog pillanata. Főleg akkor, ha az a valaki még közel is áll hozzád. Ő is észre fogja majd venni egyszer, hidd el, hogy csak azzal eltudja érni a Te boldogságod, hogy ő boldog. És nem, ilyen nem csak a legnagyobb szerelmekben van és nem csak a tündérmesékben és a nyáltól tocsogó romantikus filmekben. Nem, ilyen igenis létezik barátok között, családtagok között, bárki között.

Képzeld csak el, hogy milyen lehet az, amikor történik veled valami nagyon jó dolog, amitől már amúgy is boldog vagy, és utána még a barátod, barátnőd, testvéred, akárki elújságolja neked, hogy neki is mennyire jó napja volt. Hát nem lesz sokkal jobb a kedved tőle? Ha ilyenkor tudod értékelni mások örömét, akkor miért ne tudnád akkor, amikor Te nem vagy épp a legjobb formádban? Csak tanuld meg elfogadni más boldog pillanatait, és tanuld meg azt, hogy a boldogságot a legocsmányabb dolog irigyelni.

Csak egy mosoly, csak egy ölelés, pár jó szó és máris boldog vagy, nem de? Dehogynem, hisz érzed, hogy fontos vagy, hogy számítanak rád, hogy szeretnek, hogy boldog vagy és hogy más is boldog. Máris sokkal szebb az élet, Te is máris sokkal jobban érzed magad kívülről, belülről, mindenhonnan. Nem sokkal jobb úgy boldognak lenni, hogy tudod, rajtad kívül még rengeteg ember az? Gondolj csak erre, gondolj arra, hogy mennyi boldog ember él a világban, és Te is egy vagy közülük.

Úgy ahogy te is boldog tudsz lenni más boldogságától, ugyanez működik visszafelé is. Teljesen biztos vagyok abban, hogy minden ember körül van minimum 2 olyan személy, aki igenis azért tud boldog lenni, mert látja, hogy az a valaki, aki fontos neki, boldog. Ez egy örökös körforgás. Ha megtanulná mindenki értékelni más boldogságát, sokkal egyszerűbb lenne az élet. Arról nem beszélve, hogy sokkal több mosolygós embert lehetne látni az utcákon, mint most. De ehelyett mindenki csak magával van elfoglalva, és esélyt se ad a másiknak, hogy elmondja milyen boldog is ő. Csak egy pár percet kéne másokra szakítanunk, nem hiszem, hogy ez akkor nagy kérés, vagy annyira nagyon megerőltető lenne. Főleg ha azt nézem, hogy azzal, hogy meghallgatsz valakit, mennyi mindent nyerhetsz. Nyerhetsz boldogságot, örömöt, megértést, bizalmat és még sorolhatnám, hogy egyetlen beszélgetésből mennyi mindennel ajándékozod meg magad és a lelked.

Csak egyszer próbáld meg magadba szívni más boldogságát, a világ boldogságát. Ha nem megy, akkor hagyd. Viszont ha azt érzed, hogy máris megnőtt a lelked egy számmal, hogy a boldogság mércéd egy fokkal már jobb lett, folytasd tovább! Tápláld tovább a lelked az emberek boldogságával, mosolyával, felhőtlen nevetéseivel, és érezd magad boldognak!

Vedd észre, ha változni kell!

Mint ahogy a természet is mindig változik, úgy az emberek is mindig változni fognak. Nem csak arra gondolok, hogy magasabbak leszünk, hogy megnő a hajunk, vagy hogy épp kilóban mennyit változunk. Nem, úgy ahogy egy fának a kérge alatt is változik minden, úgy a mi bőrünk alatt is folyamatosan változnak a dolgok.

Sok minden okozhatja egy ember megváltozását. Lelki sérülés, baleset, szellemi sérülés, egy új barát, egy születés, bármi. Azonban a legtöbb esetben csak mi tehetünk arról, hogy megváltozunk. Nem csak jó irányba való változás létezik, sőt. Bizton merem állítani, hogy mostanság egyre több olyan ember létezik, aki igenis a rossz irány felé kezd el menni, úgy hogy észre sem veszi. Vagy már csak akkor veszi észre, amikor már olyan szinten a legalján van az életének, hogy mindenki inkább eltávolodik tőle, mintsem hogy közeledne hozzá. Ne akarj idáig eljutni, ne akard megtapasztalni azt, amikor mindenki magadra hagy. Vedd észre idejében, hogy mit csinálsz az életeddel, és hogy mennyire teszed magad tönkre.

Sosincs késő, ezt ne feledd! Bármikor mondhatod azt, hogy mától fogva változtatok az életemen, mert ez senkinek sem jó. De egyet jegyezz meg, minél később jutsz erre a döntésre, annál nehezebb lesz a változás a jó irány felé. Soha ne más miatt kezdj el megváltozni, soha ne azért juss erre a döntésre, mert mások azt nyomják beléd, hogy rossz életet élsz. Csak akkor tedd ezt meg, ha már te is ezt látod, ha már te magad is észrevetted, hogy ez az élet, amit élsz tényleg nem jó. De próbáld meg szétválasztani a barátok, ismerősök, család véleményét a sajátodtól. Persze jelenthet valamit, ha már mindenki körülötted azt mondja, hogy megváltoztál és a rossz irány felé mész, de addig amíg ezt te nem látod be, addig felesleges magadnak azt mondani, hogy megkeresem a jó utat. Nem fog sikerülni, azt most mondom. Mert az nem a te akaratod lesz, hanem a világé.

Nem egyszerű észrevenni azt, hogy ha nem azon az úton mész, amin kellene. Tényleg nem egyszerű, ezt belátom én is. Viszont itt csak egyszerű önértékelésről van szó. Ha megtanulod értékelni az életed, és saját magad, akkor idejében észre tudod venni, ha valami nem úgy megy, ahogy annak mennie kéne. Időnként gondold végig, hogy mi az, ami változott az életedben. Gondold végig, hogy azok a dolgok, amik megváltoztak, milyen irányban változtak, és mennyire játszottál te szerepet a változásban.

Még egy fontos dolog: soha ne félj a változástól! Ha akarod, ha nem a világ úgyis mindig változni fog körülötted, így te miért ne tennéd ezt?! A változás nem rossz dolog, csak ügyesen kell csinálni. Itt is, mint sok más helyen, értékrendet kell felállítani, és utána már sima az utad. Viszont ha a változást tabu témaként kezeled, hidd el, hogy akkor fogsz a legnagyobbat változni. Csakhogy elég valószínű, hogy a rossz irányba…

Szakadj el a múltadtól!

Mert élhetsz te a múltban, de sokat elérni vele nem fogsz. Éltethetnek a szép emlékek, életben tarthatnak a múlt pillanatai, de azok már soha nem fognak újra megtörténni. Meg kell tanulni elszakadni a múlttól, és a mának élni. Nem egyszerű, de ha egyszer sikerül, rájössz, hogy mennyivel egyszerűbb az élet.

A múltban nem csak jó dolgok történtek. Tele vannak rosszabbnál, rosszabb emlékekkel is, amire az ember nem szívesen emlékszik vissza. Tehát mi értelme van a jó dolgokra is ilyen mértékben emlékezni, ha a rosszakat meg elfelejtjük? Pedig néha a rossz dolgokból sokkal de sokkal többet tanulhatunk, bármelyik legszebb emlékünknél. Viszont ha csak azokra a dolgokra emlékezünk, amik minket boldoggá tettek, és azokat elfelejtjük, amik szomorúvá, azzal csak azt érjük el, hogy becsapjuk saját magunkat. Mert egy idő után azt fogjuk gondolni, hogy velünk mindig csak a jó dolgok történnek meg, és ha egyszer nehogy isten történik valami olyan dolog, amire nem vártunk, még nekünk fog feljebb állni, és még mi fogunk reklamálni, hogy miért ver minket az isten. Nem, erről csak te tehetsz! Te hitetted el magaddal, hogy rossz dolgok nincsenek. Lehet nem tudatosan tetted ezt, de azzal már, hogy kiverted az összes olyan eseményt, találkozást, embert a fejedből, amire nem szívesen emlékeztél, máris elkezdted elhitetni magaddal, hogy ilyenek nem is lesznek már soha többet.

Nem azt mondom, hogy teljes mértékben verd ki a fejedből az összes létező emlékedet, csak tanuld meg kezelni őket. Fogadd el, hogy azok már csak emlékek semmi többek. Ne akarj azokból élni, ne akarj azoknak élni. A mának élj és a jövőnek. Raktározd el magadban az összes régi pillanatot, és csak akkor szedd elő őket, amikor tényleg szükséged van rájuk. Máskor ne. Maradjanak csak ott a lelked mélyén. Te tudni fogod, hogy ott vannak, és ennyi legyen bőven elég.

A ma legyen mindig előtted, mindig csak annak élj. Sokáig nem értettem egyet azzal a mondással, hogy „Élj úgy minden nap, mintha az lenne az utolsó.” De most már rájöttem, hogy nagy igazság rejlik ebben az egy sorban. Mert ez igenis azt mondja ki, hogy felesleges a régi dolgokon törni a fejünket, olyanokon, amik már rég elmúltak. És felesleges a jövővel is nagymértékben foglalkozni. Persze a jövő fontos, meg időben el kell kezdeni megtervezni, de soha nem lehet fontosabb a jövőd, mint a jelen pillanatod.

Tedd a helyükre a lelkedben az emlékeket, a pillanatokat és a jövőd nagy terveit. De figyelj arra, hogy melyik mekkora helyet foglal el benned. Ha ezt megteszed, és egy helyes sorrendet tudsz magadban felállítani, nyert ügyed van. Az emlékek szépek, a nagy tervek és álmok szépek, de mindig is a jelen pillanat történései lesznek a legszebbek!

Mindennapi hősök

Neked természetes az, hogyha egy kocsi átenged az úton, vagy ha egy srác segít feltenni a babakocsit a buszra egy anyukának, vagy ha egy fiatalember átadja a helyét egy idős néninek? Szerintem a többség válasza az lenne, hogy igen, ez természetes, mivel udvariasak vagyunk, és megadjuk a tiszteletet. Viszont ez valahogy a mai fiatalokból kimaradt. Ők inkább keresnek valami kifogást arra, hogy ne kelljen annak a bizonyos udvariasságnak megfelelni, vagy hogy a tiszteletadás alól kibújjanak. Gondolok itt a különféle „bezzeg a botos néni a buszig gyorsabban rohan, mint én, utána meg elvárja, hogy átadjam a helyem neki” felháborodott szövegekre, vagy hogy épp siettem, azért nem engedtem át a gyalogost a zebrán, stb… 

Lehet épp ez az, amiért én külön megtiszteltetésnek veszem, ha az az autó igenis miattam áll meg, és megvárja, míg átmegyek, akármilyen lassan is teszem azt. Lehet ez az, amiért ma, amikor láttam, hogy egy egyetemista srác segít egy babakocsit feltenni a buszra, én éreztem magam boldognak. Boldognak éreztem magam, mert jó volt látni, hogy igenis vannak még ilyen emberek. Hozzáteszem, hogy amikor a nő leszállt, a srác a busz végéből ment előre, hogy segítsen levenni a babakocsit. Mi ez, ha nem tisztelet? Mi ez, ha nem udvariasság? És a srác nem várt el cserébe semmit, mert neki EZ volt a természetes. Komolyan mondom, öröm volt nézni, ahogy a babakocsiban ülő kisfiú olyan boldogan nézett a srácra, mint ha egy hőst látna benne. És lehet nem tévedett, mert én úgy gondolom, hogy az ilyen emberek a mindennapi hősök. De mi észre se vesszük őket, nem is foglalkozunk velük. Vagy ha foglalkozunk, akkor is biztos azt gondoljuk magunkba, hogy na itt is egy talpnyaló, hurrá. Sokszor gratuláltam már, azt hiszem, most is csak ennyit tudok tenni.

A mai világból egyszerűen hiányzik a tisztelet. Mindegy, hogy ki felé, akár szülők, akár barátok, akár ismeretlenek, egyszerűen nincs már meg az emberekben az a minimális tisztelet, amire igenis szükség van ahhoz, hogy egy normális, intelligens világban éljünk. Nem véletlen hallunk egyre többször tanár-diákverésről, vagy otthoni erőszakról. Csak egy picivel több tiszteletet kéne mutatnunk a másik felé, és máris nem lenne ilyen hírekkel tele a média. De nem, nem tesszük ezt, ehelyett inkább erőszakhoz folyamodunk, legyen az fizikai, vagy lelki, teljesen mindegy.

 Ezért van szükségünk nekünk a mindennapi hősökre. Mert ők azok, akik még tartják bennem/bennünk a lelket. Bennük még igenis ott van az a minimális tisztelet, amiről az előbb beszéltem. Nekik nem esik nehezükre átadni a helyet a buszon. Nekik nem esik nehezükre megállni a zebránál a kocsival, és inteni a gyalogosnak, hogy menjen át. Bennem feléjük van a legnagyobb tisztelet, mert kimernek állni a régi hagyományok mellett, és nem engednek a nyomásnak, nem érdekli őket az, hogy mások mit gondolnak, ők ösztönösen cselekednek.

Úgyhogy kedves mindennapi hősök! Én csak annyit mondok, hogy maradjatok ilyenek, amilyenek vagytok! Higgyétek el, az egész világnak szüksége van rátok, még ha ezt nem is akarja senki belátni. Mindenesetre nekem mindig is mosolyt fogtok csalni az arcomra, és mindig is büszkeséggel fog eltölteni az, hogy igenis léteztek még.

Szex mindenáron?

„Megérezte a répa szagát, és már futott is a srác után.” Sikerült a reggeli buszozásom során ezt a mondatot kihallanom egy beszélgetésből. Szerintem mondanom se kell, hogy a csaj és a srác, nem voltak idősebbek 14 évnél. Na jó, talán 15. Tényleg itt tartunk? Tényleg idáig fajultak a dolgok, hogy már a buszon is ezt kell hallgatnia mindenkinek? Magáról a tényről nem is beszélve. Gondolom a lány, akiről beszéltek se lehetett sokkal idősebb 15 évnél.

Jönnek manapság a kérdések, hogy hova tűntek a normális pasik. Majd jönnek az értelmes válaszok, hogy normális pasik már pedig vannak, csak mi lányok nem vesszük észre őket. Itt jön a csavar: mert hogy ilyenkor a felháborodott fiúk visszavágnak azzal, hogy igen ám, de akkor hol vannak a normális lányok? És teljesen jogos mind a kettő felvetés. Most válaszolok: nincsenek már se normális pasik, se normális lányok. Elnézést ha valakit ezzel megbántottam, de nézz kicsit körül, nézz kicsit magadba és rájössz, hogy igazam van. Nincsenek már (vagy csak nagyon néha) olyanok, hogy elhívom a lányt randira. Manapság miből áll egy randi? Találkoztok, „beszélgettek” és azon veszitek észre magatokat, hogy az ágyban fekszetek. Szép kis első randi, már ha lehet az ilyet randinak nevezni. És ilyenkor nem csak az egyik fél a hibás. Mindenkinek ott van a lehetőség a kezében arra, hogy nemet mondjon. De nem teszed, hisz milyen jó lesz másnap elmesélni a barátnőknek vagy a haveroknak, hogy mekkora vad éjszakán vagy túl. Gratulálok, +1pont a világnak, -1 a lelkednek.

Na de térjünk vissza a reggeli elcsípett mondatomra. Az első, ami kicsit meglepett, a beszélgetők életkora. Értem, hogy fejlődik a világ, értem, hogy minden modernizálódik, viszont azt nem értem, hogy miért lesz valaki attól „menő”, hogy 14 évesen már egy fiú ágyában fekszik? Nem, nem az életkorral van baj, vagyis kicsit azzal is, de teszem azt, ha van egy pár, akik mondjuk 11 évesen „jöttek össze” és ők úgy gondolják, hogy elég érett a kapcsolatuk ahhoz, hogy túl legyenek az első szexen, áldásom rájuk. De nem ez van, sőt, szó sincs ilyenről. Itt az van, hogy azt gondolják sokan, hogy akkor válok naggyá, amikor túl vagyok az első szexuális együttléten. Figyelem! Lehet, sokakat meglepek a következő kijelentéssel, de el kell áruljam, EZ NEM ÍGY VAN! Verjétek ki ezt a fejetekből. Lássátok már kicsit más szemmel is a világot, nem hiszem, hogy olyan nagy kérés ez. És ha majd tudni fogod mi az a tandíj, kölcsön, diákhitel, és ha majd aláztak meg annyira, hogy azt hitted, hogy onnan nincs tovább, és ha majd ott állsz a csúcson, mert elérted a céljaidat, na akkor fogsz majd naggyá válni. Viszont addig te is csak ugyanolyan porszem vagy a hatalmas univerzumban, mint bárki más.

Értem én, hogy mindenkiben dolgoznak a hormonok, meg az emberi ösztönök mindenkiben ott vannak. De tényleg fontosabb az, hogy legyen egy jónak mondott éjszakánk, minthogy minden nap bele tudjak nézni a tükörbe úgy, hogy ne egy ribancot lássak visszamosolyogni? Vagy épp egy olyan srácot, aki minden lehetséges lányt az ágyába csábít, majd az elkövetkező nap a nevére sem emlékszik? Tényleg ennyit érne egyetlen éjszaka? Az egy dolog, hogy sok „felnőttnek” ez megéri, de a mai fiatalok mit érnek el ezzel? Azt, hogy tönkre teszik magukat. Bele se gondolnak, hogy mi lesz akkor, amikor 20 vagy 30 évesek lesznek. Elmondjam mi fog történni? Pontosan az, amit az előbb leírtam: belenéznek a tükörbe, és legszívesebben szembe köpnék magukat. Azt, akivé váltak, és azt, akik voltak. Mert ott, abban a pillanatban fognak ráeszmélni arra, hogy milyen ügyesen is cseszték el az életüket. De onnan már nincs visszaút. Vagy ki tudja, lehet addigra már annyira modernek leszünk, hogy miénk lesz az időgép is. Viszont az is kicsit elgondolkoztatja szerintem az embert, hogy milyen élete lehetett annak, aki legszívesebben visszamenne az időben és megváltoztatná azt.

Ez fog történni veled is, ha nem vigyázol. Ha nem becsülöd meg az életet. Szépek a pillanatnyi örömök, szépek az apró örömök, de mindennek vannak következményei, még ha ezt az adott szituációban nem is látod. Szó sincs arról, hogy én most azt mondom, hogy fogadjon mindenki cölibátust és mondjon le a testi örömökről. Nem. Én csak annyit kérek, hogy gondold végig, hogy mi mennyit ér neked, és csak azután csinálj bármit is.

Akármit tehetsz az életben, egy a lényeg: mindig tudj úgy tükörbe nézni, hogy onnan ne egy olyan ember nézzen vissza rád, akit legszívesebben Te magad is a lehető legmesszibbről elkerülnél.

Dönts! De csak okosan...

Merj döntéseket hozni, merj gondolkodni. De csak ésszel. Játszd végig az összes lehetőséget, gondold át, hogy neked melyik a legjobb és csak utána dönts. Hamar meghozott döntésnek nagy ára lehet. Persze lehet, hogy az is jól sül el, de ha először magadban eldöntöd, és letisztázod a helyzetet, akkor hidd el sokkal biztosabb a jó döntés.

Tedd rendbe magad odabent. Ne csak kívülről tűnj ápoltnak és szépnek, hanem belülről is. Lehetsz te kifelé akármilyen vagány, helyes srác, vagy akármilyen bombázó csajszi, ha belül már már rothadt lelkűvé váltál. Durván hangzik, de ez van. Ülj le, és csak nézz. Ne gondolj először semmire. Nehéz lesz, mert ilyenkor vagy százmillió dolog fog eszedbe jutni. De próbáld meg kitisztítani az elméd, az agyad, a szíved és a lelked. Próbálj koncentrálni, és ellazulni. Majd ha ez sikerült, szépen sorban tegyél mindent a helyére magadban. Kezdj apró dolgokkal, majd szépen lassan haladj az egyre nagyobb, az egyre súlyosabb problémák felé. Meglátod, sokkal egyszerűbb úgy döntéseket hozni, hogy előtte átgondoltad az egészet.

Jó döntést hozni nem egyszerű. Nem egyszerű, és talán nem is lehet jó döntést hozni. Hiszen soha nem tudhatod, hogy mi lett volna ha… Viszont ebbe soha nem is szabad belegondolni. Valamiért te azt az utat választottad, valami azt mondta benned, hogy az a jó irány. Akkor azt láttad helyesnek. Később már felesleges azon rágódnod, hogy mi lett volna ha. Döntöttél, és cselekedtél. Ha előtte átnyálaztad az összes lehetőséget, és logikusan végig gondoltál mindent, akkor rossz döntést nem hozhattál. Nem biztos, hogy a legjobban döntöttél életedben, viszont az biztos, hogy rosszul nem.

Döntés után variálni már nem tudsz. Nincs az, hogy visszaviszem a blokkot, mert hibás terméket adtak el nekem. Itt az a rendszer él, hogy vásárlás után reklamációt nem fogadunk el. Döntés után sírás nem lehetséges. Fogadd el a döntésed és élj vele együtt, ha tetszik, ha nem. Te hoztad meg, és ha rosszul hoztad meg, akkor szenvedj is meg érte, valamiért biztos megérdemled.

Kapcsold ki a tv-t, kapcsold ki a laptop-ot, kapcsolj ki mindent, és egyetlen egyszer próbálj meg csakis magaddal foglalkozni. Nézd meg magad belülről, a gondolataidat, az érzéseidet, a fájdalmaidat, a boldogságodat. Térképezd fel ezeket, ismerd meg az összeset részletesen töviről hegyire. Hisz, hogy akarsz te akármilyen döntést is hozni, ha még azzal se vagy tisztában, hogy Te magad igazából mit is akarsz?

Emelkedő, csúcspont, zuhanás

Egyszer fent, egyszer lent. Ismerős ugye? Hát már hogy ne lenne ismerős, hisz ebből áll az élet. A tiéd, az enyém, mindenkié. Vannak, amikor jobb napjaink vannak, de olykor előfordul, hogy olyan szinten ballábbal kelünk fel, hogy még lélegezni is nehezünkre esik. Igen, vannak ilyenek, de ez normális. Mint ahogy nem lehet valaki egész életében csupa mosoly, úgy nem lehet valaki egész életében csupa búbánat.

Az életed, mint a hullámvasút. Ott is vannak emelkedők és vannak igazán mély zuhanások. Amikor elindulsz, még nem tudod mi vár rád, maximum csak sejted. Az elején csak ülsz, csak azon gondolkozol, hogy vajon jó ötlet volt ez? Teljesen mindegy, hogy jó volt-e vagy sem, innen már nincs kiszállás. Ugyanez az életben is, egyszer elindultál, onnan már semmi kiút nincs. Aztán robogsz tovább a vagonban, és elkezdesz emelkedni. Az adrenalin érzed, hogy egyre jobban megy fel a fejedbe, és a végén már azt se tudod hol vagy. Ilyen az, amikor boldog vagy, nem törődsz semmivel, csak vagy, boldogan. Aztán jön az emelkedő vége, a csúcspont. Itt megáll az idő egy pillanatra, neked még is úgy tűnik, mintha örökkévalóság lenne. Csak vársz, vársz, és nem tudod, hogy ami jönni fog, milyen lesz. Az emelkedő vége a te mindennapjaid, ilyenkor te sem tudod mi jön, csak éled életed és vársz. Aztán jön a végtelen zuhanás, gyomor a torkodban, a szemed kifolyik, de te élvezed, hisz ezért ültél fel a hullámvasútra. Mégis legbelül nem tudod eldönteni, hogy milyen érzések vannak benned. Ilyen az, amikor padlón vagy, amikor a mindennapok után jön egy mély, hosszantartó zuhanás. De ahogy a hullámvasút se áll meg a lejtő végén, úgy a te életed sem. Robogsz tovább és várod a következő emelkedőt. Adrenalin ismét a fejben, és te ismét nem tudod hol vagy. Aztán emelkedő vége, majd ismét egy zuhanás. És ez így megy, míg vége nem lesz a körnek. Viszont egy valami változik. Ahogy egyre többször jön el a zuhanás, a lejtő, te annál jobban élvezed, annál jobban visítasz, és annál jobban érzed azt belül, hogy ez neked jó, te nem tudsz e nélkül élni. Fájdalom, összetörés és bánat nélkül se tudsz élni, ezek is az életed részei. Az elején nehéz velük megbirkózni, de az idő múlásával megtanulod kezelni ezeket a helyzeteket is. Hisz tudod, minden lejtő után ott vár rád a következő emelkedő.

Egyszer fent, egyszer lent. Igenám, de mihez képest fent és lent? Ki mondja meg, hogy én most épp fent vagyok, vagy lent? Soha nem tudsz annyira lent lenni, ahonnan már nincs tovább. Viszont ebből az következik, hogy valamilyen szinten mindig fent vagy. Csak nézőpont kérdése. Az egész élet csak nézőpont kérdése. Olyan, mint a nyári zivatar, hipp-hopp jön egy 10 perces záporeső, és te gondolhatod azt, hogy na, pont ez hiányzott nekem. Viszont nézheted úgy is, hogy a zápor után ott a szivárvány, az eső illata, és az a frissesség, amit az eső hozott magával. Mondom, csak nézőpont kérdése. Rajtad áll, hogy milyennek látod az életed, és hogy miket veszel benne észre. Igen, vannak rossz dolgok is, de nagyszámok törvénye alapján, akármennyi rossz is történik veled, utána mindig jön valami jobb.

Gondolj mindig csak a hullámvasútra. Emelkedő. Csúcspont. Zuhanás. Emelkedő. Csúcspont. Zuhanás. Hisz mi élvezet lenne abban, ha csak egyenesen mennénk hullámok nélkül?!

Akard megismerni a világot!

Sétálj az utcán, vagy bárhol. De próbálj meg egyszer úgy sétálni, hogy figyelsz másokra. Halld meg, ahogy az emberek beszélgetnek egymással, halld meg, ahogy a madarak csicseregnek, halld meg a világot. Rengeteg mindent tudunk tanulni azáltal, hogy csak oda figyelünk másokra és nem mindig a saját kis buránk alatt lélegzünk. Merj kinyílni, merd megismerni a világot, és merd megismerni a többi embert, akik ott élnek melletted.

Olyanok vagyunk, mint a pillangók. Először mindenki kis gumóként kezdi. Igyekszik megismerni sajátmagát, az érzéseit, az érzelmeit és nem nagyon foglalkozik a külvilággal. Majd szépen lassan átváltozunk bábokká, akik már szeretnék megismerni a külvilágot, de valami mégis mindig visszatartja őket. Az a baj, hogy sokan itt ragadnak, sokan megállnak a bábállapotnál, és nem mernek kifejlődni gyönyörű szép pillangóvá. Pedig ha megmered ezt tenni, kimersz törni a hosszas báblétből, meglátnád, hogy milyen szép is a világ. A lepke se véletlen repked össze-vissza. Én bizton állítom, hogy a világot próbálja minden szögből megismerni, és ő teszi jól. Próbáld te is ezt tenni, próbáld meglátni a világ összes kis szegletét.

Ne csak azért tedd ezt, mert most én mondom neked, azért tedd, mert te akarod. Akard megismerni a világot, az univerzumot. Itt élsz, és nem tudsz semmit arról, ami körülötted van. Nincsenek már olyanok, hogy leülök a ház elé a szomszéddal és beszélgetek vele, megkérdezem, hogy van, és csak beszélgetünk. Elmúltak már ezek az idők, és ez elég nagy baj. Mostanság a szomszéddal való beszélgetés kimerül a „Jó napot!” kifejezésben. Sok esetben – gondolok itt, azokra, akik panelban laknak – jó formán azt se tudják, hogy hívják a szomszéd lakásban élő embert. Nem azt mondom, hogy most fuss és kopogj be a legközelebbi lakásba vagy házba, csak merj nyitni mások felé. Ne azt lássák rajtad, hogy magadba vagy zárkózva és nem engedsz senkit a közeledbe. Sokkal jobb lenne úgy élni, ha mindenhol nyitott, magabiztos és boldog embereket látnánk, nem igaz?

Mai divat lett az is, hogy ha utazunk, akár kocsival, akár busszal, de még, ha gyalog akkor is, hogy zenét hallgatunk, persze fülhallgatóval. Igen, tudom milyen jó érzés csak utazni és nem törődni semmivel, csak a zenére koncentrálni, tudom, mivel én is ezt teszem. Viszont nem lenne sokkal jobb, ha a zene helyett a világ „zaját” hallgatnánk? Azt, hogy elmegy melletted egy busz, hogy egy kisgyerek önfeledten nevet, hogy egy szerelmes pár azt mondja egymásnak, hogy szeretlek, vagy, csak ahogy 2 néni beszélget a piaci eseményekről. Nem sokkal jobb ezeket hallani, mint az agyon hallgatott Coldplay számokat? Persze, sok esetben segít a zene, de nem az összesben.

Nyisd ki a füled, nyisd ki a szíved és nyisd ki a lelked. Fogadd be magadba a világ történéseit, szívd be magadba a világ adta összes pozitív energiát. Legyél nyitott az összes lehetőségre, és legyél nyitott saját magadra. Ne zárd el magad a külvilágtól, az emberektől. 

Hisz mint mondtam, olyanok vagyunk, mint a pillangók, virágról virágra repülünk. Mindegy, hogy milyen virág, mert minket csak az érdekel igazán, hogy a lehető legtöbbet tudjuk berepülni. 

Vagy bízol magadban, vagy nem

Merj bízni magadban. Ha tisztában vagy a képességeiddel, ha tudod, hogy te magad mire vagy képes, akkor miért nem tudsz magadban bízni? Ha te nem bízol meg saját magadban, hogy várod el másoktól, hogy ugyanezt megtegyék? Persze mindenki mondhatja neked azt, hogy megbízom benned, de amíg ők is tudják, hogy te nem tudsz megbízni saját magadban, addig ők sem fognak tudni benned.

Tudom, hogy nehéz, tudom, hogy könnyen beszélek itt a gép előtt ülve. Viszont csak gondolj bele, hogy te mennyire bízol magadban. Mindenki azt hajkurássza, hogy milyen igaz barátai vannak, akikben mindig, minden körülmények között megbízik, akár az életét is rábízná stb. Ismerős ugye? Persze, hogy ismerős, hiszen te is mondtad már ezt egy csomó embernek, és lemerem fogadni, hogy neked is mondták már jó néhányan. No de, ezek a nagy igaz barátok közül hány olyan van, aki saját magában is bízik? Látod, látod, itt a probléma, hogy kb egy sincs.

Nem lesz egyszerű, azt most mondom. Ez nem olyan, hogy gondolok egyet, és már bízom is magamban. Nem, itt harcolnod kell magaddal, küzdened kell magad ellen. Mert te magad vagy az, aki a legjobban vissza tudod magad tartani mindentől. Először meg kell tanulnod beszélned magaddal. Bután hangzik, de sokat segít. Mondd meg magadnak, hogy mit akarsz elérni, mik az álmaid és milyen célokat tűztél ki magad elé. Senki nem fogja jobban megérteni a gondolataidat, mint te magad.

Az egész akarat és hit kérdése, mint minden más. Ha igazán akarom, ha tényleg hiszek benne, akkor lehetek boldog minden körülmények között, akkor láthatom az életet szépnek, akkor merhetek önmagam lenni, és ha igazán akarom, akkor idővel bízni is tudhatok magamban. Csak rajtad áll, hogy milyen lesz ez az út. Megnehezítheted magadnak, de ha jól használod az agyad, a lelked és a szíved akkor ez egy igazán könnyű út is lehet számodra.

Merd kihasználni azt élet adta összes lehetőséget, ne add fel soha, és küzdj mindig azért, amiben igazán hiszel! De ezek mellett a legfontosabb, a legeslegfontosabb, ami nélkül tutibiztos, hogy nem fog sikerülni semmi, ha nem tartod be az az, hogy bízz magadban! Tele lesz még az életed akadályokkal, nehézségekkel, harcokkal, de az élet a kihívásokkal együtt lesz igazán szép, nem igaz?

A divat mondja meg, hogy ki vagy?

Így lenne? A divat mondaná meg, hogy én milyen ember vagyok? Aszerint kellene nekem ítélkeznem emberekről, hogy hogyan öltözködnek? Köszönöm, én ebből nem kérek. A divat egy jó eszköz arra, hogy könnyebben kifejezzem magam, az érzéseimet, a gondolataimat, de szó sincs arról, hogy a divat mondja meg, hogy ki vagyok.

Lehet nekem tízezreket érő cipőm vagy tízezreket érő koktélruhám, ettől még nem leszek igazán boldog, se segítőkész, se talpraesett, se magabiztos, se semmilyen. Maximum örülök annak, hogy lehetőségem volt arra, hogy ilyen ruhákat vegyek, de semmi több. Ahogy stílust sem lehet pénzért venni, úgy érzéseket, személyiséget és boldogságot sem. Én hiszek abban, hogy egy turkálóban vett rongyos pólójú lány ugyanolyan boldog ember lehet, mint egy Dolce & Gabbana-s mini ruhájú csajszi. Sőt, még lehet azt is merném mondani, hogy nem csak ugyanolyan boldog ember lehet, hanem boldogabb is!

Miért kéne nekünk mindig a divatot követnünk? Miért kéne nekünk mindig azt csinálni, azt a ruhát felhúznunk, amit a sajtó és a média belénk nyom? Itt a baj, mindig meg akarunk felelni az elvárásoknak, és nem merünk a saját utunkon menni. Inkább belegyömöszöljük a 39-es lábunkat a 37-es tűsarkúba, mert hát milyen gáz már, ha nekem ekkora nagy a lábam? Úristen emberek, merjünk már kiállni magunkért, és merjük már azt csinálni, azt gondolni és azt tenni, amit mi akarunk!

Persze jó dolog, ha lehetőséged van a divatot követni, mert anyagilag olyan helyzetben vagy, hogy megengedheted magadnak, hogy a legdrágább ruhákat is megvedd. Viszont soha nem szabad elfelejtened, hogy te ki is vagy igazából, ne hagyd, hogy a ruhád mondja meg, milyen ember vagy. Próbálj mindig önmagad maradni, akármilyen ruha is legyen rajtad!

A divat világa olyan, mint egy farsangi buli. Mindenki annak öltözik be, aminek szeretne, viszont ha kicsit a dolgok mögé nézünk, rájövünk, hogy valamilyen szinten a farsangi jelmez tükrözi az ember személyiségét. Ennek ellenére ugyanúgy elfogadjuk azt az embert, aki egy fának öltözött be, és azt az embert, aki hercegnőnek. Így kérdezem én, a való világban ezt miért nem tudjuk megtenni? Miért nem tudjuk ugyanúgy elfogadni a szakadt farmeres embert és azt, aki a legdrágább öltönyt viseli? Miért lenne a divatnak bármi köze is ahhoz, hogy te milyen ember vagy? Nem, számomra nem a divat mondja meg, hogy ki vagy.

Senki sem tökéletes, vagy mégis?

Senki sem tökéletes. Mert? Ki mondja meg, hogy tökéletes vagyok-e vagy sem? Ki tudja egyáltalán, hogy mi az, hogy tökéletesnek lenni? Tökéletes vagyok, ha meg van mindenem, vagy tökéletes vagyok, ha elértem a céljaim, vagy tökéletes vagyok, ha boldog vagyok? Mit jelent az, hogy valaki tökéletes? Ha majd valaki ezt nekem elmagyarázza, akkor majd elhiszem talán, hogy senki sem tökéletes. De addig az én szememben bárki lehet az.

Nekem a tökéletesség nem azt jelenti, hogy meg van mindenem, hogy nincsenek problémáim, hogy 90-60-90-es álomalakom van. Nem, tökéletes az én szememben az az ember, aki el tudja magát fogadni úgy, ahogy van, aki tud úgy segíteni másokon, hogy nem vár viszonzást, aki tud szeretni, aki tud küzdeni, aki nem adja fel az álmait, és aki tud bízni. Nekem ez az ember a tökéletes. Viszont ilyen nagyon kevés van. Miért? Mert a média, mert a társadalom, és mert minden azt magyarázza belénk, hogy akkor vagy tökéletes, ha 40 kiló vagy, ha minden olyannal rendelkezel, amire szükséged van, ha van 3 házad, természetesen minimum 2 házőrző kutyával, és persze mindezek mellett tele vagy pénzzel. Egy szó sincs a családról, a boldogságról, a szeretetről, a célokról és a sikerekről. Kérdezem én, ezek nélkül tényleg lehet valaki tökéletes?

Mondd azt magadnak, hogy tökéletes vagy, és élj eszerint. Ha valaki kiröhög ez miatt, csak kérdezd meg tőle, hogy ő szerinte mit jelent az, hogy valaki tökéletes. Rá fogsz jönni, hogy senki nem tudja erre a választ, akkor meg miért ne lehetnél te az, aki tökéletes? Ha elhiszed, hogy az vagy, és minden nap úgy kelsz fel, hogy tökéletes vagyok, és ez ellen senki nem tehet semmit, és legbelül magadban is elhiszed ezt, akkor meglátod előbb-utóbb a családod, a barátaid, az ismerőseid és az egész világ annak fog látni.

Merj küzdeni, merj kiállni magadért, merj harcolni az álmaidért, merj szeretni és merj hinni. Számomra ebben rejlik az, hogy valaki tökéletes. Legyen az bárki, egy 5 éves kisfiú, egy 20 éves egyetemi hallgató, egy 50 éves koldusasszony, nekem mindenki lehet tökéletes. Mert mindenkiben ott van az, hogy azzá váljon, csak merni kell élni vele és nem hagyni, hogy elnyomják. Ne hagyd, hogy bárki elhitesse veled azt, hogy te egy senki vagy, hogy te nem érsz semmit, meg hát ugye senki sem tökéletes. Ez hülyeség, honnan tudná más, hogy te milyen ember vagy? Ahogy te sem tudod ezt senkiről, úgy ezt rólad se tudja senki. Senki se befolyásolhat, egyetlen ember van, aki ezt megteheti veled, az pedig nem más, mint te magad. Ha te magadnak is ezt mondod, hogy nem létezik tökéletes ember, ezáltal én se lehet az, akkor gratulálok, elérted azt, hogy hittél a világ által kitalált legnagyobb baromságnak. Még egyszer mondom, semmi áron ne hagyd, hogy bárki is beléd magyarázza azt, hogy te már pedig nem lehetsz tökéletes.

Mindenki tökéletesnek születik, utána már csak rajtad áll, hogy mihez kezdesz vele. Eldobod csak úgy magadtól, mert olyan ember nem létezik, aki tökéletes. Vagy bátor leszel és kiállsz egész életedben az mellett, hogy én igen is tökéletes vagyok. Viszont egyet ne felejts el: ha egyszer eldobtad magadtól a tökéletességet, utána már nagyon nehéz lesz újra elhitetni magaddal. De hát semmi sem lehetetlen…

A relatív csoda

Csodák már pedig vannak, csak észre kell őket venni és nem elsétálni mellettük az utcán. Csodák minden naptörténnek velünk, ott vannak körülöttünk, a boltban, az iskolában, a munkahelyen, bárhol. A legnagyobb gond, hogy senki nem értékeli a csodákat, így hát sokan azt is gondolják, hogy nem is léteznek. Elárulok valamit: az egész életed egy csoda.

Varázslatos dolog az, hogy megszülettél, hisz 9 hónapon keresztül éltél egy nő hasában, mi ez, ha nem csoda? Tanuld meg értékelni az életed, az eseményeket, azokat a dolgokat, amiket az élettől kapsz. Ha mindent természetesnek veszel, akkor számodra tényleg nem létezik a csoda. Viszont amint meg tanulod a legkisebb dolgot is értékelni, az egész világ meg fog változni körülötted és át fogod gondolni a csoda a fogalmát. Hisz a csoda relatív fogalom, mindenkinek más és mást jelent. Van, akinek a csoda egy mosolyban rejlik, vagy épp egy ölelésben, vagy csak egy köszönömben. Viszont vannak olyan emberek, akiknek már akkorák az elvárásaik, hogy azt hiszik csodának, amikor az égből pénz hullik, vagy szellemek járnak a lakásban.

Az hogy miben hiszek, vagy épp mit hiszek csodának, varázslatnak vagy nevezzük, ahogy akarjuk, csak hozzáállás kérdése. Ha elhiszed magadnak, hogy ezek igenis léteznek és létezhetnek a te életedben akkor létezni is fognak. Csak higgy bennük, hidd el, hogy az élet mehet a jó irányba is, nem csak mindig a rosszba! Sétálj az utcán és figyeld meg az embereket, azt fogod látni, hogy mindenki siet valahová, vagy telefonál, vagy csak egyszerűen bámul maga elé. Miért van ez így? Mert elfelejtettük értékelni az életet. Az életet, ami annyi minden csodálatos dolgot tett és tesz le elénk. Ebben a rohanó világban soha senkinek nincs ideje semmire, pedig ha mindenki csak egy percre megállna, és körülnézne, rájönne, hogy az az élet, amit él, az nem élet. Nem élet, mert nem veszi észre az apró dolgokat, az olyan kicsi dolgokat, amiket már csodának lehet nevezni.

Itt jön a másik gond, nem tudjuk élvezni az apró dolgokat. Ezáltal ismét jön ez, hogy velem soha nem történik semmi jó, velem az élet mindig csak kib*sz. Nem, ez nem így van, ezt te csinálod saját magadnak, te teszel saját magadnak rosszat. Ahelyett, hogy csak egy icipicit is odafigyelnél arra, ami a világban történik, és arra, ami veled történik.

Hidd el, hogy a csoda létezik, hogy varázslat már pedig van. Nem, az életben nem olyan a csoda, mint a Disney mesékben, itt nem lesz szőke herceg fehér lovon. Viszont itt lesz igaz barát, család, karrier, lélektárs és hit. Ezek az apró dolgok, amiket igenis lehet csodáknak nevezni, persze csak akkor ha akarod.

Merj önmagad lenni!

Mert nem mindegy kinek hiszed magad, és nem mindegy kinek gondolod magad. Elhitetheted magaddal, hogy te vagy Brad Pitt, de segítek ismét: az nem te vagy, és nem is leszel soha ő. Hasonlíthatsz rá, de nem leszel ő. Hisz miért is lennél, ha téged ugyanúgy megáldott az élet egy saját személyiséggel, egy saját stílussal és egy saját élettel. Akkor miért akarunk mi mégis másokra hasonlítani? Miért akarjuk a divatot követni, miért akarunk olyanok lenni, mint a sztárok? Miért nem vagyunk olyanok, amilyenek eredetileg is vagyunk?

Ez itt a baj a mai világban, elfelejtjük, hogy kik is vagyunk igazából. Nem hiszünk magunkban, nem követjük a saját álmainkat, nem a saját utunkon megyünk, mert mindig hasonlítani akarunk valakire. Nem, ha hasonlítani akarsz valakire, az azt jelenti, hogy nem tudod elfogadni magad, és nem tudod szeretni önmagad, és a legnagyobb baj, hogy nem is akarod ezeket. Mert egyszerűbb leutánozni valakinek az öltözködését, a járását, a beszédét, ahelyett, hogy a saját stílusodat követnéd és az lennél, aki te vagy. És nem az, akinek a társadalom látni akar téged.

Persze itt jön az, hogy ha követem a stílusom, vagy az álmaimat, akkor mindenki kiröhög, nem vesz komolyan és kiközösítenek. Kérdezem én, azoknak, akik ezt csinálják veled, milyen saját életcéljuk lehet? Milyen saját stílussal rendelkezhetnek? Semmilyennel, mert ők azok, akik mindenáron hasonlítani akarnak valakire. Ők azok, akik azért néznek téged ki, mert neked sikerült az, ami nekik nem. Megtaláltad önmagad és mertél önmagad lenni, kiállni önmagadért és nem holmi felkapott celebre hasonlítani. De ez a legfontosabb, hogy te meg merted lépni ezt, szembe mertél menni a divattal, az elvárásokkal, mindennel. Ha ez neked tényleg sikerült, akkor büszke lehetsz magadra. Mert ha megtalálod a saját stílusod, azzal megtalálod saját magad, a lelked, az elméd, a mindened.

Merj önmagad lenni! Máshogy nem fog menni, ne akarj mindig az elvárásoknak megfelelni, ne akard mindig a divatot követni, mert az nem te vagy. Te az vagy, akinek a szíved mélyén látod magad, egy értékes ember, tele érzelmekkel és érzésekkel. Ezeket mutasd kifelé, és ne azt, hogy mennyi márkás cuccod van. Ismét egy közhely, de nem a ruha teszi az embert. Persze először másképp viszonyulsz egy turkálóban vett rongyos pólójú emberhez, mint egy Gucci öltönyöshöz, de csak annyit mondok, kezdj el velük beszélgetni. Kérdezd meg tőlük, hogy mit gondolnak az életről, és hogy mit gondolnak arról a kérdésről, hogy kinek mi a stílusa?! Csak figyelmesen hallgasd végig mind a kettő válaszát, és szerintem rá fogsz jönni te is, hogy mi az, amit én most próbálok magyarázni.

Keresd meg saját magad, és találj rá arra, hogy ki is vagy igazából. Mindig a másikat próbáljuk megismerni és megtudni róla mindent, ahelyett, hogy ezt először magunkkal tennénk meg. Hogy akarunk mi bárkit is megismerni, amikor még a saját életünkkel sem vagyunk tisztában? Gondolkozz el ezen, és rájössz, hogy igazam van.

Mert mostanában az a divat, hogy olyan legyek, mint más, mint a sztárok, mint a celebek. Köszönöm én ebből nem kérek, én inkább leszek olyan, amilyen én szeretnék lenni, ha tetszik ez a hatalmas társadalomnak, ha nem. Én ilyen vagyok, és senki és semmi kedvéért nem fogok megváltozni, mert miért is kéne ezt tennem? Miért is kéne bárkinek ezt tennie? A saját életünk, a saját érzéseink, a saját döntéseink, akkor had csináljak már azt, amit én akarok és nem azt, amit más mond. Nem de?!

Hidd el, hogy az élet szép!

Úgy érzed minden ellened van? Úgy érzed minden, amit teszel rossz? Úgy érzed, hogy minden szépen lassan kicsúszik a kezeid közül? Segítek a válaszban, jól érzed. De nem baj, egyszer ilyennek is kell lennie az életben. Elhiszem, hogy alig bírod ki, hogy minden nap egy kínszenvedés és legszívesebben feladnád. Tudom milyen nehéz, tudom milyen így élni. De egyet nem szabad elfelejtened, minden, amit teszel, csak magad miatt szabad tenned. Lejárt már az az idő, amikor mások a fontosak, és segítsünk mindenkinek, mert az milyen jó. Nem, először tedd rendbe a saját életed, utána talán jöhetnek a mások. De addig nem, addig nem, amíg egy olyan dolgot is találsz az életedben, ami nem tetszik Neked.

Tudom, hogy már írtam arról, hogy a legfontosabb a boldogság, és hogy minden körülmények között próbálj boldog lenni. Tényleg próbálj mindig az lenni, másképp nem lehet már túlélni ezt a világot. Legjobb barátok, pasik, csajok, család, buli, suli, ez mind csak körítése az életednek, olyan dolgok, amik segítenek abban, hogy boldog lehess, vagy épp lehúznak oda, ahol azt mondod, hogy ennél már nincs lejjebb. Mindig van lejjebb, sajnos. Viszont ha mindent pozitívan próbálsz felfogni, elkerülheted azt, hogy életed lépcsőjén egyre mélyebbre kerülj.

Beszélgess magaddal, mondd el magadnak, hogy mik a problémáid, mi bánt. Mindezek mellett mondd el azt is magadnak, hogy mi az, amitől boldog vagy, ami jobb emberré tesz, vagy mi az, ami csak egy kicsi mosolyt is csal az arcodra. Meglátod nincs jobb barát magadnál. Senki nem ismer jobban téged, mint te saját magadat. Mondhatnak mások akármit, ők nem tudják, mi van benned, mi az, amit tényleg érzel, amit tényleg kimondanál, de nem mersz. Ha nem tudod elmondani magadnak, írd le. Írd ki magadból azt, amit érzel. Nem pont arra gondolok, hogy minden érzésedet, minden mozdulatodat leírd, nem. Írhatsz verset, írhatsz mesét, írhatsz bármit, meglátod, ha az elején nem is, de a végén észre fogod venni, hogy valamilyen szinten a saját életedet írod le. Idők múlva, amikor visszaolvasod ezeket, elgondolkodsz majd, hogy én tényleg így éreztem magam? Igen, tényleg így érezted magad, nem véletlen írtad ki magadból azt, amit. Tudod, legjobb barátod te vagy magadnak, senki más.

Hidd el, hogy az élet szép. Hidd el, hogy az életet nem túlélni kell, hanem megélni. Megélni minden egyes pillanatot, minden jó és rossz pillanatot. Kihasználni azokat az alkalmakat, amik lehet soha nem fognak visszatérni. Tudom, ez is közhely, tudom, mindenki ezt mondja. Mindenki ezt mondja, de nem érzik mekkora súlya van annak, amit mondanak. Mondják, mert jól hangzik, és mondják, mert ettől okosabbnak tűnnek. Csak néha a dolgok mögé is kéne nézni. Egyszerű mondani mindent, de kérdem én, miért higgyek el egy olyan valamit egy embernek, amiben még ő sem teljesen biztos? Akkor honnan tudja, hogy nekem attól jobb lesz? Ha megmutatja, hogy igenis neki megváltozott az élete, mert ez és eszerint a felfogás szerint él, akkor elhiszem neki, mert bebizonyította, hogy igen, meglehet csinálni. Ezért mondom én, hogy használj ki minden pillanatot, bizonyítani talán még nem tudtam annyira, de én már rájöttem, hogy élni boldogan csak így lehet.

Tudni kell a rossz pillanatokat is megélni. Nem feltétlen mondom, hogy ilyenkor is állj a tükör elé és mondd azt magadnak, hogy boldog vagyok. Viszont ha nem is mondod, de legbelül ilyenkor is tudnod kell, hogy te igenis boldog vagy és meg fogsz minden gonddal bajjal küzdeni. Mert erős vagy, mert kitartasz, mert nem adod fel, és mert küzdesz. Küzdesz az álmaidért, a céljaidért, és mindazért, amit el akarsz érni az életben. Lehet, most csak úgy érzed, hogy éled világod és nem csinálsz semmit, de ez nem így van. Most csak nem veszed észre, hogy mennyi mindent csinálsz. Ez nem is baj, nem is kell, hogy az egész életed a harcról szóljon. Az elméd, az agyad és a szíved amúgy is mindig harcol, csak te ezt nem tudod. De tudat alatt minden egyes percben komoly harcokat vívsz meg magaddal, barátaiddal, szülőkkel, akárkivel. Az idő múlásával ez már nem tudat alatt lesz, ez majd azzá fogja kinőni magát, hogy majd kimersz mindent mondani. Kimered majd mondani, hogy mik az álmaid és hogy miért élsz, és ha majd eljutsz ide, akkor kezdődik majd az igazi csata. Csata önmagaddal, csata azokkal, akiket szeretsz, csata a főnökökkel, csata mindenkivel. És az összes csatában erősnek kell lenned, boldognak kell lenned, mert csak így győzhetsz, sehogy máshogy. 

Meglátod, amikor eléred életed csúcsát, és visszatekintesz az elmúlt időkre, büszke leszel magadra. Büszke leszel magadra, mert nem adtad fel, mert sikerült lerombolnod a falakat, sikerült a kitűzött célt megkaparintani. És akkor, ott, azt fogod mondani, hogy megérte, megérte mindezt végig csinálni, és megérte harcolni. 

Játszd jól az életed!

Ha fel kell adnod az álmaidat, az soha sem jó. Ha abba kell hagynod valamit, amit imádsz csinálni, az se jó. Elfogadni a helyzetet, na ahhoz meg erő kell. Erő kell, mert nem tudod, hogy mi van benned, nem tudod, mit tud belőled kihozni a változás. Egy hirtelen döntés, egy határozott döntés, és akár az egész éledet megváltozik. Ilyenkor kell tudni elfogadni a helyzetet, ilyenkor kell tudni úgy fel fogni az egész történetet, mintha az csakis azért lenne, hogy Neked jobb legyen. Igazából ezért is van, csak Te ezt még nem látod, vagy nem akarod elfogadni. Inkább azt mondod, hogy milyen gonosz a világ, biztos mindig csak veled akar kiba*szni. Ez nem így van, a világ mindig is tudja, hogy mikor mit kell tenned, Neked ezt már csak el kell fogadni.

A világot nem szabad úgy nézni, hogy abban mindig, minden rossz. Igen, vannak olyan helyzetek, amikor így gondolja az ember, mert esetleg annyira kilátástalan az élete. De ilyenkor kell tudni azokat a bizonyos „jó oldalakat” nézni. Mert jó oldalak mindig vannak, csak észre kell őket venni. Ha minél többet veszel észre, és minél többről el tudod hinni, hogy az már pedig azért van, hogy te boldogabb legyél, akkor nyert ügyed van. Közhely, de az életet csak úgy lehet élni, ha mindig csak pozitívan gondolunk előre. Akkor is pozitívan, ha éppen egy álmunkat adtuk fel, rajtuk kívülálló okok miatt.

Meg kell tanulni erősnek lenni és erősnek is maradni. Nem csak kifelé, hanem befelé is. Lehetsz te a barátaid szemében egy kőkemény lány, ha otthon meg a százas zsepivel nézed végig a Titanicot és azért szurkolsz, hogy hátha most Leonardo nem fagy meg és nem süllyed el a vízben. Segítek, most is ez lesz a vége. Legbelül kell azt érezni, hogy erős vagyok. Erősnek lenni nem azt jelenti, hogy engem nem érdekel semmi, rólam lepereg minden. Ez egyszerű, ezt bárki végig tudja csinálni. Igazán erős akkor vagy, ha el tudod fogadni ezeket, ha együtt tudsz velük élni. Néha nehéz lesz, néha meg fogsz törni, néha el fogsz kívánni mindenkit a melegebb éghajlatra, viszont lelked mélyén akkor is tudni fogod, hogy te erős vagy.

Az élet nem egy egyszerű játék, nem csak dobok egy hatost, aztán lelépem a társasjátékban. Nem. Itt okosan kell játszani, itt tudni kell, hogy mikor mit kell tennem, és hogy miért kell tennem. Persze itt is előfordulhat, hogy egyszer ki kell maradnod egy körből, de ezt fogd fel úgy, hogy pihenhetsz. Kipihened magad, majd utána újult erővel elindulsz újra a cél felé. Mert a cél mindig ott van, mindig ott lesz, és csak arra fog várni, hogy egyszer eljuss oda. És igenis eljuthatsz oda, ha okosan játszol. Tehát játszd jól az életed, és meglátod úgy fogsz berobogni a célba, hogy te magad sem fogod elhinni, hogy egyedül jutottál el idáig.

A boldogságod a tét

Az egyik legfontosabb dolog az életben az, hogy mindig boldog legyél. Mindig! Még akkor is, ha azt érzed, hogy padlón vagy, még akkor is, ha azt érzed minden ellened van, akkor is, ha csak rossz történik veled, mindig. Ha elhiszed magadnak, hogy boldog vagy, akkor senki és semmi nem állhat az utadba. Ha igazán boldog vagy, meg fogsz tudni mindent valósítani, amit elterveztél. Téves gondolat az, hogy a nagy tervekhez pénz kell. Nem. A vagy tervekhez nagy álmok, nagy elhatározás és ennél is nagyobb boldogság kell.

Amikor reggel felkelsz, mondd azt magadnak, hogy boldog vagy. Még akkor is mondd azt, ha előző nap esetleg szakítottál a barátoddal. Menj ki a tükörhöz és mondogasd azt magadnak, hogy boldog vagyok, egészen addig, amíg el nem hiszed. Meglátod sokkal könnyebb lesz így elindulni az iskolába, a munkahelyre vagy akár boltba. Hisz mennyivel jobb az utcán is egy mosolygó, vidám embert látni, mint egy elkeseredett, szomorút?! Ha te boldog vagy, sok ember boldog lesz. Sokan vannak olyanok, akik azért boldogok, mert azt látják, hogy te is az vagy. Így máris nem egy, hanem akár kettő, vagy több embert tettél boldoggá, és mindezt csak azzal érted el, hogy elhitted magadnak, hogy te is boldog vagy.

Ha már elérted azt, hogy saját magadnak be tudtad bizonyítani, hogy boldog vagy, akkor eredj és tedd ezt meg másokkal is! Mondd el nekik mennyivel jobb így élni, mennyivel jobb így minden reggel felkelni és mennyivel könnyebb így az élet. Ne feledd, mások boldogsága akár a te boldogságod is lehet! Nem kell nagy dolgokat tenni azért, hogy mások is ugyanolyan boldogok legyenek, mint te. Valakinek már az sokat jelent, ha csak beszélgetsz vele egy délután, valaki már attól boldog lesz, ha átöleled, de igazán boldog csak akkor lesz valaki, ha ezt legbelül is tudja, és legbelül is el tudja magával hitetni. És pontosan ez az, amiben segíteni kell másoknak. Ez, hogy higgyenek magukban, és higgyenek abban, hogy ők is tudnak boldogok lenni, még ha most nem is úgy gondolják. A boldogság nem pénzért van, a boldogságot nem megvenni kell, a boldogságban hinni kell. A boldogság ott van mindenki előtt, csak el kell venni, és elhinni, hogy az az enyém, senki másé. A boldogsággal tudni kell együtt élni, és tudni kell használni.

Tévedés ne essék, én nem azt mondom, hogy minden nap, minden egyes percben 100 wattos mosoly legyen az arcodon. Nem. A boldogság nem azt jelenti, hogy mosolygunk, hogy nevetünk, hogy jól érezzük magunkat. Persze, ilyenkor is boldogok vagyunk, sőt. De boldog lehet akkor is az ember, amikor csak egyedül van, amikor csak a suliban ül és arra vár, hogy mikor csöngetnek ki. Nem kifelé kell boldognak lenni, hanem sokkal inkább befelé. Ha igazán boldog vagy, akkor azok, akik igazán ismernek téged, és igazán szeretnek, akkor is észre fogják ezt venni, ha csak épp rájuk nézel és köszönsz nekik. Mert ott lesz a szemedben, ott lesz minden mozdulatodban, hogy igen, nekem sikerült, én elhittem azt, hogy tudok boldog is lenni.

Ha minden ember boldog lenne, sokkal könnyebb lenne minden. De mindenki csak ott nehezíti az életét, ahol tudja, úgy, hogy észre sem veszik. Mindenki boldog lehetne, de senki nem tesz ezért semmit. Sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy én nem vagyok boldog, hogy nekem mennyire rossz életem van, hogy nekem soha semmi nem sikerül, hogy engem nem szeret senki. Igen, amíg ezt mondod magadnak, addig ez így is lesz. Amíg nem vagy képes saját magaddal megküzdeni és szembeszállni, addig boldogtalan maradsz. De amint elkezded ledönteni a saját falaidat és elkezded megvívni a harcot a lelkeddel, rá fogsz jönni, hogy lehet te vagy a világon a legboldogabb ember. Csak el kell kezdeni, és nem feladni. Lehet hosszú út lesz, lehet, lesznek olyan pillanatok, amikor azt mondod, hogy ez nekem nem sikerülhet, de soha nem szabad feladnod, mert a boldogságod a tét! És ha ez lebeg a szemed előtt, és ezért fogsz mindent csinálni, akkor sikerülni fog. Akkor sikerülni fog az, hogy az az este után is, amikor szakított veled a barátod, boldogan kelj fel az ágyból reggel, és azt mondd: Boldog vagyok! 

A család a legfontosabb

A család a legfontosabb. Igen, tényleg az a legfontosabb, de nem mindenáron. Igenis vannak olyan helyzetek, és vannak olyan pillanatok, amikor van fontosabb is, mint a család. Viszont az csak pillanatnyi érzés, belül, legbelül érezned kell és érzed is, hogy életed végéig a család a legfontosabb.

A szülők, a gyerekek, a testvérek, a nagyszülők, a rokonok. Ők azok, akik mindig ott állnak te mögötted, és mindig számíthatsz rájuk. Ők a családod. Ők azok, akiket nem te választottál, mégis őket a szereted a legjobban. Mert van bennetek valami közös, és ez az, amiért olyan különleges a család.  Viszont, ha felborul ez a családi kép, ha már csak egy olyan ember van, akire egyetlen egyszer is azt tudtad, mondani, hogy Őt nem tekintem a családomnak, na akkor baj van. Akkor nagy baj van. Azért van baj, mert akkor nem csak egy embert tudsz elveszíteni, de egy darabot is magadból. És ezzel mindenkinek tisztában kéne lennie. A család arra van, hogy szeresd, és hogy szeressenek. Nem arra, hogy veszekedjetek, hogy elmondjátok egymást minden szemét alaknak. De ezt sokan nem tudják, sokan úgy vannak vele, hogy „jó, oké ők a családom, na és?!” na és?? Ők azok, akik mindenben segítenek, ők azok, akik akkor is ott vannak, amikor mások nem, akik tudják, hogy szomorú vagy, még ha te mosolyogsz is épp. Téves gondolat az, hogy a legjobb barátok ismernek Téged a legjobban. Ez nem így van. Én bizton merem állítani, hogy egy anya, egy apa vagy akár egy testvér is sokkal jobban ismer Téged holmi legjobb barátoknál. Persze, barátok is kellenek, mert nem biztos, hogy a legújabb divatot, a leghelyesebb fiút az iskolában, vagy az esti randidat a bátyáddal fogod megbeszélni. De ki tudja, még ez is előfordulhat.

Ha minden ember csak egy percre átélhetné azt, hogy milyen, amikor elválnak a szülők, hogy milyen, ha meghal egy hozzátartozó, milyen, amikor akkora veszekedések vannak, hogy esetleg verekedésig fajulnak a dolgok, ha csak egyetlen perce érezné ezt mindenki, akkor azt hiszem, mindenkiben átfogalmazódna az a szó, hogy család. De addig, amíg ezt nem tudják, nem érzik, fogalmuk sincs arról, hogy mit érez az, aki esetleg mind átment ezeken.

Előfordulhat az is, hogy aki átélte ezeket, el se mondja senkinek, mert miért, hisz ez vele történt meg, ez az ő gondja, majd ő megoldja. Viszont itt jön képbe a legjobb barát. Itt kell azt mondani, hogy most szépen velem jössz, leülsz és elmondod, hogy mi a baj, ha tetszik, ha nem. Viszont ezt kevés barát veszi észre, kevés barát fog annyira belelátni az életedbe, hogy ezeket mind észrevegye. Ha viszont egyszer, egyetlen egyszer valaki ezt észreveszi, akkor kincset találtál. Tudom, hogy előbb azt mondtam, hogy egy családtagnál egy barát nem ismerhet jobban, és ezt még tartom is. Viszont egy barátnál, egy igaz barátnál jobban senki nem tud meghallgatni.

Én a legszerencsésebb embernek nem azt tartom, aki tele van pénzzel, akinek meg van mindene, aki megkap mindent, amit kér. Nem, az ilyen ember kifelé lehet, hogy nagyon boldog, azt már kicsit kétségbe vonom, hogy belül is az lenne. Az igazán szerencsés ember az, aki mögött ott áll egy szerető család, aki talált magának egy igaz barátot, aki meghallgatja, aki segít neki, és aki észreveszi, ha baj van. Nekem ezek számítanak az életben: a család, és a barátok, még ha ez elcsépelt szöveg is. De ha belegondolsz, egy icipicit is átgondolod, rájössz, hogy tényleg ők azok, akikre mindig számíthatsz. De a legbiztosabb ember az életedben, akire bármikor, bármilyen helyzetben, bárhol számíthatsz, az még mindig Te magad vagy, ezt soha ne felejtsd el!