Sokszor van olyan,
amikor túl értékeljük azokat a dolgokat, amik valójában értéktelenek.
Gondoljunk például csak egy csokira, amit a legjobb barátodtól kaptál. Évekig
képes vagy megőrizni a papírját, mert akkora értéket tulajdonítottál neki, hogy
nincs szíved kidobni. Pedig csak egy csoki papírról beszélünk. Ezen kívül
rengeteg olyan dolog létezik, ami neked felbecsülhetetlen értékkel bír, más
viszont a sarkon lévő kukába már kidobná. Te viszont ennek ellenére, elteszed
valahol a szobádban, egy fiókban. Lehet, hogy egy éven keresztül nem is
találkozol vele, viszont amikor eljön a tavaszi nagytakarítás, újra ott van a
kezedben, és újra felelevenednek benned az emlékek. Ezzel nem is lenne semmi
baj, ha csak egyetlen egy csoki papírról beszélnénk. Viszont ha egyszer
elkezded, onnan nincs megállás. Jön a többi csoki papír, a képeslapok, a
mozijegyek, a buszjegyek, az órai levelezések, és még sorolhatnék vagy 100
olyan dolgot, aminek valójában értéke nincs, viszont a te lelkedben annál
inkább rendelkezik értékkel, ráadásul nem is kicsivel.
Emlék kosarak,
emlék dobozok, csupa olyan tárgy, ami tele van számodra fontos dolgokkal.
Ismerős ugye? Nincs olyan ember, akinek legalább egy ilyen kis doboza ne lenne,
amiben a régi idők emlékét őrzi. Mert milyen jó lesz ezt az unokáknak
mutogatni, vagy milyen jó lesz majd 10 év múlva elővenni és egy jót nevetni
rajta. De addig mi van? Addig ott porosodik minden a szekrény aljában, a
dobozban. Ott vár arra, hogy majd esetleg 10 év múlva kinyitod újra. Te pedig
mindeközben éled életed, és tömöd meg az új dobozokat ugyancsak emlékekkel,
amik persze ugyanúgy a szekrényed aljában kötnek ki, arra várva, hogy az unokák
majd megnézzék őket. Kérdezem akkor, ennek mi értelme? Mi értelme teletömni
azokat a dobozokat, ha utána úgyis csak a szekrénybe teszed őket? Amik igazán
fontos dolgok, azokat, ha akarnád se tudnád elfelejteni. Akkor meg mi értelme
van megőrizni őket? Elhiszem, hogy emlék, hogy nagyon sok olyan dolog van, amihez
valami nagyon jó emléked fűződik, de hidd el nekem, minél több ilyen „kacatot”
teszel el, annál inkább értékét veszti a többi. Hisz te sem tudsz százmillió
emléket tartani a fejedben, így előfordulhat, hogy 5 év múlva arra sem fogsz
emlékezni, hogy épp kivel nézted meg a Harry Potter legújabb részét, pedig
biztos fontos ember volt, hisz ott van a kezedben a mozijegy.
Nehéz megtenni, de
dobj ki minden ilyen dolgot. Minden csoki papírt, minden mozijegyet, minden
buszjegyet, mindent, amit már egy kicsivel is túlértékeltél a valódi értékénél.
Nincs szükséged az ilyen dolgokra, nincs szükséged arra, hogy a szekrényed
aljában gyűjtsd a porosodni váró emlékdobozokat. Nehéz lesz, tudom. De amint megtetted,
hatalmas megkönnyebbülést fogsz érezni. Megkönnyebbülsz, mert végre nem leszel
tele csupa olyan dologgal, ami ha csak egy kicsit is belegondolsz rájössz, hogy
mind-mind szemét volt, hogy minden, amíg addig gyűjtöttél, nem volt más, mint
közönséges szemét. És mint tudjuk a szemét kukába való, nem a szekrény aljába
vagy tetejére.
Ha valamire igazán
emlékezni akarsz, fogj egy papírt és tollat, és kezdj el írni. Manapság nem
divat naplót írni, amit én elég nagy hibának tartok. A napló pontosan arra jó,
hogy egy mozit, egy vacsorát, vagy csak épp azt megtartsa örök emléknek, hogy a
buszon rád mosolygott egy helyes srác, vagy épp egy kedves lány. Nem jobb
ezeket felolvasni az unokáknak, a nehogy isten már-már penészesedni kezdő csoki
papírok mutogatása helyett?! Egy napló nagyon sok mindenre jó. Ő az, aki a
legjobban megtud téged hallgatni, és aki mindig ott van veled, bármi történjen.
Csak kezdd el írni, és meglátod.
Szedd össze az
összes túlértékeld dolgodat. Nézd meg őket utoljára, és dobd ki. Legyél erős,
és vedd észre azt, hogyha egy valójában értéktelen dolgot túlértékelünk, az nem
más, mint a múlthoz való ragaszkodás. Márpedig boldogan élni csak úgy lehet, ha
minden egyes percben a pillanatnak élsz, nem pedig a múltnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése